– Ha azt akarod, hogy a testvéred jól éljen, segíts neki te! Annak idején te vetted neki azt az üdülést is – mondta Antónia közönyösen volt sógornőjének.
Sándor ötvenedik születésnapját nagy ünnepséggel tartották meg. Huszonöt vendég zsúfolódott össze a verandán. Antónia napokig főzött a húgával és idős édesanyjával.
Sándor borítékokban kapott pénzt. Új csónakot akart venni, mert mindketten szerettek horgászni.
Az anyjától azonban tíznapos szanatóriumi beutalót kapott.
Egy személyre.
– Miért nem vettél Antóniának is? – kérdezte Sándor.
– Neked van születésnapod. Valakinek a házra és az állatokra is vigyáznia kell. Legalább kipihened a feleségedet.
Antónia mindent hallott.
Azt várta, hogy a férje megpróbálja két személyre cserélni a beutalót. Ehelyett Sándor becsomagolt, és a születésnapi pénzt is magával vitte.
A tíz nap gyorsan eltelt. Antónia kitakarított, kimosta a függönyöket, gondozta a baromfit és dolgozott a kertben.
Sándor alig telefonált.
Hazatérése után megváltozott. Állandóan a telefonját nézte, és már horgászni sem akart.
Egy hónappal később bevallotta:
– Megismertem egy ápolónőt. Terhes. Elköltözöm.
– Ötvenéves vagy! Mire a gyerek felnő, hetven leszel.
– Ő harminchárom. Megoldjuk.
Antónia először sírva kérte, hogy maradjon.
– Megbocsátok. A gyereket támogathatod.
Sándor azonban már döntött.
Ekkor Antónia letörölte a könnyeit.
– Akkor vigyél el mindent. Visszaút nincs.
A férfi pénzt akart a felújításért és a közös autót is.
– Az autó legyen a tiéd. Ezzel rendezve vagyunk.
Sándor meglepődött. Harminc évig engedékeny feleséghez szokott.
Miután elment, Antónia minden holmiját összeszedte, és az anyja verandájára vitte.
Az anyós este tojásért érkezett.
– Miért hoztad ide a ruháit? Még visszajöhet.
– Kapott lehetőséget. Nem engem választott.
– Majd kitombolja magát.
– Ön pedig külön üdülést vett neki, hogy kipihenje a feleségét. Ne tegyünk úgy, mintha semmi köze nem lenne hozzá.
Antónia átadta a tojást.
– Utoljára ingyen. Legközelebb fizetni kell.
Évek múltán Sándor új családja széthullott. A fia nem tisztelte, fiatal felesége pedig egyre kevésbé akart beteg, idős férfiról gondoskodni.
Közel a hetvenhez Sándort elküldték otthonról.
Visszatért az anyja üres házába. Pénze alig volt, inni kezdett.
Egy nap megjelent Antóniánál Sándor nővére.
– A bátyámnak segítség kell. Ugyan már, harminc évig együtt éltetek.
– Ő dobta el azt a harminc évet.
– Legalább tojást, zöldséget, halat adhatnál neki.
– Minden eladó. Megvehetitek.
– Hogy lehetsz ilyen hideg?
– Nem vagyok hideg. Csak többé nem vagyok ingyenes megoldás mások problémáira.
A sógornő sértődötten távozott.
Antónia visszament a kertbe. Este érkeztek a gyerekei és az unokái.
Az asztal körül nevetés volt.
Sándor annak idején azt hitte, a fiatalabb nő új életet ad neki.
Valójában csak elcserélte a biztos szeretetet egy ideiglenes csodálatra.