– Ránk apáddal ne számíts! – jelentette ki Ilona.
Réka a konyha közepén állt, kezében a rég kihűlt teával. Sándor az ablak mellett ült egy újsággal, de látszott rajta, hogy egyetlen sort sem olvas.
– Anya, nem pénzt kérek. Csak azt mondom, hogy elfogadom az állást.
– Budapesten! – csattant fel az anyja. – Huszonhat éves vagy, négy hónap múlva esküvő, itt van a lakásotok és Dávid. Mi hiányzik még?
Réka legszívesebben azt válaszolta volna: az életem.
Egy nagy kiadó szerkesztői állást ajánlott neki. Gyerekkora óta könyvekkel akart foglalkozni, de a diploma után egy helyi irodában helyezkedett el, mert a szülei szerint az volt biztonságos.
Minden biztonságos volt körülötte. Az esküvői étterem, a lakás, a munka, a jövő.
És ettől egyre kevésbé kapott levegőt.
– Dávid később utánam jöhet, ha szeretne, — mondta.
Ilona dühösen megfordult.
– Ha szeretne? Tehát neki kell mindent feladnia a te álmaidért?
– Nem kell feladnia. Közösen dönthetünk.
– Te mindig csak magadra gondolsz!
Réka gyerekkora óta hallotta ezt. Amikor irodalmat akart tanulni. Amikor nem fogadta el Ilona barátnőjének állásajánlatát. Amikor külön akart költözni.
Minden saját döntése önzésnek számított.
– Most gondolok először igazán magamra, — mondta halkan.
Sándor letette az újságot.
– Anyád csak fél. Egyedül nehéz lesz.
– Itt is nehéz, apa. Csak kívülről minden rendben van.
Ilona felháborodott.
– Mindent elrendeztünk neked. Lakást kerestünk, esküvőt szervezünk, Dávid családja is készül. Te pedig megszöksz.
– Nem menekülök. Végre én választom ki az irányt.
Este Réka találkozott Dáviddal. A férfi csendben végighallgatta.
– Mit szeretnél? — kérdezte.
– Elmenni. De félek, hogy elveszítelek titeket.
– És mit veszítesz, ha maradsz?
Réka kinézett az esős utcára.
– Saját magamat.
Dávid bólintott.
– Akkor menj.
– Nem haragszol?
– Azért haragudnék, ha lemondanál róla, aztán évek múlva engem hibáztatnál.
Egy hét múlva Réka a pályaudvaron állt. A szülei nem mentek ki. Dávid vitte a bőröndjét.
– Egy hónap múlva meglátogatlak. Ha Budapest elrabol, lehet, hogy utánad költözöm.
Az első hetek nehezek voltak. Réka kis szobát bérelt, sokat dolgozott és néha hajnalig javított kéziratokat. Mégis boldogabb volt, mint korábban.
Dávid valóban meglátogatta. Munkát kezdett keresni a fővárosban, de nem tett üres ígéreteket.
– Nem akarom, hogy miattam hazagyere. Én sem akarok csak félelemből költözni. Találjuk meg azt, ami mindkettőnknek igaz.
Két hónap után Sándor telefonált.
– Anyád látta a neved egy könyv impresszumában.
– Mit mondott?
– Hogy biztosan csak gyakornok vagy. Aztán megmutatta a szomszédoknak.
Réka elmosolyodott.
– Miért nem tud örülni?
– Mert fiatalon ő is el akart menni a fővárosba tanulni. Nem engedték. Talán azt hitte, könnyebb lesz, ha te sem mész.
Réka ekkor megértette:
A szülők néha nem rosszat akarnak. Csak összekeverik a biztonságot az engedelmességgel.
De egy felnőtt gyermek nem azért születik, hogy megismételje a szülei lemondásait.