– Tehát te más nőkhöz járhatsz, én pedig nyeljem le?
– Ne dramatizáld túl. Ez ma már modern.
– És amikor én kezdek el másokkal találkozni, akkor is modern lesz?
– Anna, félreértettél.
Anna azonban tökéletesen értette.
Negyvenhárom éves volt, a férje, Gábor pedig negyvenhét. Közel tizenöt éve éltek házasságban. Nem mesebeli kapcsolatban, hanem valódi életben: számlákkal, fáradtsággal, megszokással és csendes vacsorákkal.
Anna úgy gondolta, hogy felnőtt emberek vagy megpróbálják helyrehozni a kapcsolatot, vagy tisztességesen különválnak.
Gábor talált egy harmadik utat.
Meg akarta tartani az otthont, a kényelmet, a gondoskodó feleséget és a megszokott életét. Csak a hűséget akarta eltörölni.
Anna egy barátnőjétől kapott fényképet. Gábor az autóban megcsókolt egy idegen nőt. A hátsó ülésen bevásárlószatyrok hevertek.
A jelenet nem volt szenvedélyes. Inkább hétköznapi. Mintha a megcsalás is csak egy újabb elintézendő program lett volna.
Anna nem rendezett jelenetet. Teát főzött, és megvárta a férjét.
Gábor megnézte a képet, vállat vont, majd megkérdezte:
– És most mit akarsz?
Nem magyarázkodott. Nem kért bocsánatot.
Ezután előállt a megoldással.
– Nem akarok válni és osztozkodni. Legyen nyitott házasságunk. Én találkozom azzal, akivel akarok, te is megteheted.
Úgy mondta, mintha ajándékot adna.
Valójában biztos volt benne, hogy Anna nem fog élni a lehetőséggel. Otthon marad, főz, vár, és csendben szenved.
Anna négy napig sírt. Nemcsak a másik nő miatt. Hanem azért, mert rájött, hogy Gábor számára a házasságuk elsősorban kényelmet jelentett.
Az ötödik napon eljött a barátnője, Judit.
– Anna, ostobán viselkedsz.
– Köszönöm a vigasztalást.
– Gábor már úgy él, ahogy akar. Te pedig még mindig a régi szabályokat próbálod megmenteni. Szabad kezet adott. Használd.
Anna társkereső oldalon regisztrált.
Eleinte csak nézelődött. Később válaszolt néhány üzenetre. Voltak furcsa, unalmas és nevetséges férfiak. De olyanok is, akik tudtak kérdezni, figyelni és kedvesen beszélni.
Anna rájött, hogy a világ nem ér véget a házasságánál.
Gábor először nem aggódott. Biztos volt benne, hogy a felesége nem tesz semmit. Aztán Anna egyre többet mosolygott a telefonjára, új ruhákat vett és esténként elment.
Egy alkalommal Gábor megállította az ajtóban.
– Hová mész?
– Találkozóra.
– Egy férfival?
– Igen.
Gábor arca megváltozott.
– Ezt nem engedem.
Anna elmosolyodott.
– Miért? Már nem modern?
Gábor hirtelen a családról, a tiszteletről és a határokról kezdett beszélni. Azt akarta, hogy minden legyen olyan, mint régen.
– Hibáztam, — mondta.
– Nem hibáztál. Döntöttél. Csak azt hitted, hogy a következményeket egyedül én viselem.
Gábor nem Annát akarta visszakapni.
A kényelmét akarta.
Anna számára azonban már késő volt.
Nem egy másik férfi miatt ment el.
Azért ment el, mert végre megértette: az önbecsülése többet ér annál a házasságnál, amelyben csak akkor volt fontos, amikor kiszolgált valakit.