Csak lassan visszalépett, és hangtalanul kilépett a lakásból.
Aznap este az autóban ült a ház előtt.
Nem sírt.
Túl sok volt a döbbenet.
Tizennyolc év házasság.
Húsz év barátság.
És egy pillanat alatt mindez egy hazugság jól szervezett rendszerévé vált.
A következő napokban Katalin tökéletesen játszotta a szerepét.
Reggelit készített.
Mosolygott.
Megkérdezte Pétert, milyen volt a napja.
És közben figyelt.
Péter egyre többet panaszkodott a pénzre.
— Nehéz idők vannak — mondta vacsoránál. — Talán vissza kell fogni a kiadásokat. Réka egyetemi költségei sokba fognak kerülni.
Réka volt a lányuk.
A jövője.
Az a pénz, amit évekig gyűjtöttek.
Minden túlóra, minden lemondás érte volt.
Most pedig Péter és Zsófia egy balatoni luxus hétvégére akarták költeni.
Szerdán Katalin kiment a garázsba.
A szerszámosláda pontosan ott volt, ahol Zsófia mondta.
Belül vastag boríték.
Bankjegyek.
A család megtakarítása.
Katalin visszatette.
Még nem.
Bizonyíték kellett.
Aznap este meg is kapta.
Péter otthagyta a tabletet az asztalon.
Soha nem jelentkezett ki.
Néhány perc alatt Katalin megtalálta a foglalást.
Balatoni wellness szálloda.
Öt éjszaka.
Luxus lakosztály.
Két név.
Péter Varga.
Zsófia Nagy.
A következő e-mail egy budapesti magánklinikáról érkezett.
Esztétikai beavatkozás.
Kezelési terv.
Időpontok pontosan a nyaralás idejére.
Minden összeállt.
Zsófia hazudott a férjének.
Péter hazudott Katalinnak.
És mindezt a lányuk jövőjéből finanszírozták.
Másnap Katalin felhívta Gábort.
Zsófia férjét.
Egy kis kávézóban találkoztak a Nyugati pályaudvar közelében.
Gábor fáradt volt, egy hosszú fuvarból érkezett.
Amikor Katalin elé tette a kinyomtatott dokumentumokat, hosszú ideig nem szólt.
Csak olvasta.
Aztán újra.
Az arca lassan elsápadt.
— Azt mondta, orvosi problémája van… — suttogta.
— Műtétet emlegetett.
Katalin nem válaszolt azonnal.
Gábor lehajtotta a fejét.
— Minden pénzünk nála volt.
Csend.
Aztán Katalin előrehajolt.
— Két napunk van.
— Mit csináljunk?
A nő hangja nyugodt volt.
— Nem lesz kiabálás.
— Nem lesz jelenet.
— Csak eltüntetjük az illúziót.
Pénteken Péter idegesen készült.
Folyton az órát nézte.
— Kati, láttad a kék pulóveremet?
— A szekrényben.
— Köszi.
Gyorsan megcsókolta, és elment.
Húsz perccel később csörgött a telefon.
Péter pánikolt.
— Valaki betört a garázsba!
— Tényleg? — kérdezte Katalin nyugodtan.
— Minden szétdobálva!
— Nem kell aggódni.
— Hogyne kéne?!
Katalin letette a csészét.
— A pénz biztonságban van.
Csend.
— Milyen pénz?
— Az, amit a lányodtól vettél el, hogy Zsófiával wellnessbe mehess.
Péter elnémult.
— Tegnap befizettem Réka tandíját.
— Megőrültél?!
— Nem.
A hangja hideg volt.
— Csak visszaállítottam a rendet.
Péter kiabált.
De Katalin már nem hallotta igazán.
— A cuccaid be vannak csomagolva.
— A zárak le vannak cserélve.
— A házmesternél átveheted.
A vonalat megszakította.
Néhány perccel később üzenet érkezett Gábortól:
„Zsófia a pályaudvaron van. Nincs pénze. A foglalást törölték.”
Katalin a lányára nézett.
Réka épp a bőröndjét zárta.
— Készen vagy?
— Igen — mosolygott a lány.
Gábor átirányította a törölt foglalást Katalin és Réka nevére.
Két nappal később egy balatoni hotel teraszán ültek.
A nap lassan bukott a víz fölé.
Arany fények tükröződtek a tavon.
Réka megfogta az anyja kezét.
— Anya?
— Igen?
— Sajnálod?
Katalin a vizet nézte.
A csendet.
A hazugságok mögött eltöltött éveket.
Aztán megrázta a fejét.
— Nem.
— Csak azt sajnálom, hogy nem előbb láttam át mindezt.
És először hosszú idő után nem érzett súlyt a mellkasában.
Hanem szabadságot.