– Tedd vissza az epret, az üres vödröt pedig hagyd a terasznál – mondta Júlia.
Öccse, Zsolt döbbenten nézett rá.
– Néhány kiló gyümölcs miatt elküldöd a saját testvéredet?
– Nem a testvéremet küldöm el, hanem azt az embert, aki csak enni és vinni jön.
András abbahagyta a tető javítását. Zsolt öt órája érkezett, de ezalatt csak evett, ivott és pihent.
– Vendég vagyok!
– A vendég legalább süteményt hoz, nem üres vödröket.
Zsolt dühösen földhöz vágta a vödröt, majd elhajtott.
A házat Júlia a nagymamájától örökölte. Amikor átvették, a kertet ellepte a gaz, a kút használhatatlan volt, a tető beázott.
A rokonság akkor jelent meg újra, amikor beérett az első termés.
Egy hét múlva unokatestvére, Mónika érkezett a gyerekeivel.
– Szednénk egy kis málnát.
– Ehettek. Ha vinni is akartok, előbb gyomláljátok ki a répát.
– Dolgozzunk? Pihenni jöttünk!
– Neked pihenés. Nekem ez mindennapi munka.
Mónika sértődötten elment.
Szombaton megérkezett Lajos bácsi.
– Három zsák alma kell pálinkának.
– A létra a fészerben van. És Andrásnak segítség kell a kerítésnél.
– Feltételeket szabsz nekem?
– Azt kérem, hogy adj is valamit azért, amit elviszel.
Lajos bácsi végül lapátot ragadott. Egész nap morgott, de este büszkén nézte az új kerítésoszlopot.
– Jól esik a vacsora munka után.
– Mert ezt most megdolgoztad.
Néhány héten belül a rokonok egy része eltűnt, mások azonban telefonálni kezdtek:
– Mit kellene megcsinálni néhány uborkáért?
A kapura tábla került:
Segítettél — kóstolj. Nem segítettél — gyönyörködj.
Ősszel Mónika visszatért ribizlipalántákkal.
– Elültetem őket. A gödröket is kiásom.
Júlia beengedte.
A munka után két üveg lekvárt adott neki.
– Ez a részed.
Mónika elmosolyodott.
– Tényleg más az íze, ha tudod, hogy tettél is érte.
Este András megkérdezte:
– Megérte összeveszni velük?
Júlia a rendezett kertre nézett.
– Nem összevesztem velük. Megtanítottam őket kopogni, mielőtt belépnek az életünkbe.