Amikor András egy kirándulás során megkérte Julianna kezét, a nő nem mondott nemet.
— Hadd gondoljam át, — kérte.
András elfogadta, de látszott rajta, hogy biztos az igenben.
Julianna a barátnőjének, Évának vallotta be az aggodalmait.
— Szeretem őt. De félek attól, hogy amint odaköltözöm, többé nem a társa leszek, hanem az a nő, aki mindent észben tart.
András lakását jelenleg az édesanyja tartotta egyben. A hetvenöt éves Ilona néni kétnaponta átment hozzájuk, főzött, mosott, ágyneműt cserélt, és még Nóra tornacipőjét is ő mosta ki.
— András szerint az anyja nem tud nyugton maradni, — mondta Julianna.
— Az ilyen mondatok mögött gyakran az van, hogy senki nem kérte meg, hogy álljon meg, — jegyezte meg Éva.
Nem sokkal később András születésnapjára családi ebédet rendeztek. Ilona néni húslevest, töltött húst és háromféle süteményt készített. Az ebéd végére alig tudott kiegyenesedni.
Mielőtt Julianna hazaindult, Ilona néni félrehívta, és átadott neki egy régi füzetet.
— Ebben van, mit szeret András, mit nem eszik meg Nóra, mikor kell ágyneműt cserélni, és melyik programmal mosom a törölközőket.
Julianna megdöbbent.
— Miért adja ezt nekem?
— Hát mert hamarosan te veszed át. Én már elfáradtam.
— Andrással még nem döntöttünk az összeköltözésről.
Ilona néni megszorította a kezét.
— Döntsetek hamar. Én nem bírom tovább. Egy férfi mellett mindig kell valaki, aki összefogja a dolgokat.
Julianna nem haragudott az idős asszonyra. Inkább megsajnálta. Évtizedeken át mindenki természetesnek vette a munkáját, most pedig ő ugyanazt a terhet készült továbbadni egy másik nőnek.
Aznap este Julianna megmutatta a füzetet Andrásnak.
— Anya túlzásba viszi, — mondta a férfi.
— Te mit mondtál neki, amikor erről beszélt?
— Semmit. Nem akartam megbántani.
— Engem viszont nem akarsz megvédeni ettől az elképzeléstől?
András arca megfeszült.
— Milyen elképzeléstől? Attól, hogy egy családban segítünk egymásnak?
— A segítség kölcsönös. Itt viszont mindenki arra vár, hogy valaki átvegye anyád helyét.
András azt mondta, Julianna túl előre gondolkodik. Szerinte majd természetesen kialakulnak a feladatok. A nő azonban pontosan ettől a „természetességtől” félt.
A korábbi házasságában is így kezdődött. Senki nem mondta ki, hogy minden házimunka az övé. Egyszerűen ő vette észre először a szennyes ruhát, az üres hűtőt, a széthagyott tányérokat. Mire tiltakozni kezdett, mindenki úgy érezte, hogy hirtelen megváltozott.
Nórával kapcsolatban is bizonytalan volt.
— Ha megkérem, hogy pakoljon el maga után, azt fogja hinni, hogy az anyja helyére akarok állni — mondta Évának. — Ha nem kérem meg, én fogok elpakolni.
Azt sem akarta, hogy eltűnjenek a közös utazások. Most András minden találkozásukra készült. Mi történik majd, ha a nő mindig ott lesz? Vajon a férfi továbbra is társat lát benne, vagy valakit, aki este megterít?
Néhány hónapig egyikük sem hozta szóba az esküvőt. Kívülről minden változatlannak tűnt, de Julianna már nem tudott felszabadultan ülni András kanapéján. Minden ott hagyott csészében a saját jövőjét látta.
Végül egy folyóparti séta közben megállt.
— Nem megyek hozzád feleségül.
András sokáig hallgatott.
— Már nem szeretsz?
— Szeretlek. De nem akarok úgy élni, ahogy te elképzeled.
— Én csak családot szeretnék.
— Én is. De nem olyat, amelyben az egyik ember szabadsága a másik láthatatlan munkájára épül.
Nem veszekedtek. András csalódott volt, Julianna pedig napokig sírt. Mégis tudta, hogy nem maradhat pusztán azért, mert a férfi rendes ember.
Egy évvel később Bence Debrecenbe költözött. Julianna elutazott hozzá, hogy segítsen berendezni az új lakást. A lépcsőházban találkozott Gáborral, egy nyugalmazott mentőtisztviselővel, aki az alsó szinten lakott.
Az első beszélgetésük akkor kezdődött, amikor Gábor meglátta, hogy Julianna egy összecsukható asztallal küszködik.
— Egyedül is felviszem, — mondta a nő.
— Elhiszem, — felelte Gábor. — De attól még nem kell egyedül felvinnie.
Ez a mondat sokáig vele maradt.
Gábor nem megmenteni akarta. Nem keresett valakit, aki rendbe teszi az életét. Főzött, bevásárolt, gondozta a kis kertjét, és ugyanúgy meglátogatta Juliannát Szegeden, ahogyan a nő elutazott hozzá.
Amikor az összeköltözés szóba került, Gábor azt javasolta, hogy egyikük lakásába se költözzenek.
— Keressünk olyat, ahol egyikünk sem vendég, — mondta.
Két évvel később egy családias szertartáson házasodtak össze. Ilona néni füzetét Julianna addigra már rég visszaadta Andrásnak. Gábor viszont az esküvőjük reggelén egy teljesen üres füzetet tett elé.
Az első oldalra csak ennyit írt:
„A közös élet szabályait együtt írjuk.”
András is új társat talált. Egy olyan nővel házasodott össze, aki szeretett nagy családról gondoskodni, ugyanakkor már az elején bevonta őt és Nórát minden feladatba. Ilona néni végre pihenhetett.
Julianna pedig megértette: nem minden szerelemnek kell házassággá válnia ahhoz, hogy valódi legyen. Van, aki közel él hozzánk, mégsem ugyanoda tart. Másvalakit pedig messze sodor elénk az élet, és mellette nem kell feladnunk önmagunkat.
Ti mit tettetek volna Julianna helyében?