Ágnes a régi kapu előtt állt, és nézte a házat, ahol felnőtt.
A körtefa félrehajolt, a pad kiszáradt, az ablakok mögött pedig már nem égett fény.
– Nem hiszem el, hogy anya nincs többé – suttogta.
Férje, László megérintette a vállát.
– Mindent megtettél, amit tudtál.
Ágnes keserűen elmosolyodott.
– Biztos vagy benne?
A házban gyógyszer és régi bútorok szaga érződött. Eszébe jutottak az utolsó látogatások.
– Anya, megjöttem.
– Meddig maradsz?
– Vasárnapig. Hétfőn dolgoznom kell.
– Persze. A munka…
Ágnes akkor nem hallotta meg a mondat mögötti csalódást.
– Várt rád, — szólalt meg a bátyja, Zoltán.
– Jöttem, amikor tudtam.
– Havonta egyszer. Én mindennap itt voltam.
– Nekem is van családom.
– Nekem is. Mégis én ültem mellette az orvosnál, és én hallottam éjszaka sírni.
– Nekem soha nem panaszkodott.
– Mert meg akart kímélni.
A temetés után Zoltán elmondta:
– Anya végrendeletet hagyott. A házat rám hagyta.
– Csak rád?
– Igen.
– Én nem vagyok a gyereke?
– De. Csak te messze voltál.
Ágnes egész éjjel nem aludt.
– Rossz lánya voltam? – kérdezte Lászlótól.
– Nem. Csak azt hitted, még van idő.
– Soha nem tett szemrehányást.
– Talán azért, mert szeretett.
Másnap Ágnes leült a testvérével.
– Nem vitatom a végrendeletet.
Zoltán meglepődött.
– Biztos vagy benne?
– Te voltál mellette. Ezt nem akarom elvenni tőled.
– Nem csak a házról van szó, — mondta Zoltán. — Fájt, hogy mindent egyedül csináltam. Anya folyton kérdezte, mikor jössz.
– Féltem látni, ahogy egyre gyengébb.
– Ő pedig attól félt, hogy elfelejtetted.
– Soha nem felejtettem el.
– Én tudom. Ő nem mindig tudta.
Amikor Ágnes hazatért, gyermekei, Bence és Réka, átölelték.
– Hiányoztál, anya.
Ágnes sírva szorította őket magához.
– Ha egyszer megöregszem, ne csak gondoljatok rám. Gyertek el.
Egy hónappal később visszatért a faluba.
– Segítek a ház körül, — mondta Zoltánnak.
– Nem kell.
– Nem a házból akarok részt. Az életünkből akarom visszakapni azt, amit elhanyagoltam.
Együtt megjavították a padot és rendbe tették a kertet.
– Emlékszel, amikor anya kiabált, hogy szálljunk le a körtefáról?
– Mi meg tudtuk, hogy úgyis megbocsát.
Mindketten elmosolyodtak.
Ágnes nem kaphatta vissza az elmulasztott éveket.
De dönthetett úgy, hogy többé nem halasztja későbbre azokat, akiket szeret.