– Ránk apáddal ne számíts! – mondta olyan élesen az anyja, hogy Eszter egy pillanatra levegőt sem kapott.
A konyha közepén állt, kezében a már kihűlt teával. Az apja az ablak mellett ült az újsággal, de egyetlen sort sem olvasott.
– Anya, csak meg akarom próbálni. Egy budapesti kiadó szerkesztői állást ajánlott. Mindig ilyen munkáról álmodtam.
– Álmodtál! Huszonhat éves vagy, de még mindig mesékben élsz. Itt van az otthonod, a családod és a vőlegényed. Négy hónap múlva esküvő.
Eszter pontosan ettől a beszélgetéstől félt, amióta megérkezett az ajánlat.
Gyerekkora óta könyvek között élt. Mégis önzőnek nevezték, amikor magyar szakra jelentkezett közgazdaságtan helyett. Hálátlannak, amikor visszautasította az anyja barátnőjének biztos irodai állását.
A vágyai mindig csak addig voltak elfogadhatók, amíg egybeestek a szülei terveivel.
– Nem mondok le a családomról. Elmegyek, dolgozni kezdek, később pedig Bence is utánam jöhet, ha szeretne.
– Ha szeretne! – csattant fel az anyja. – És ha nem akarja feladni miattad az életét?
– Én évek óta feladom a sajátomat mások nyugalma kedvéért.
Az apja letette az újságot.
– Eszter, anyád csak aggódik. Budapest nagy és drága. Nem lesz segítséged.
– Itt sem érzem, hogy segítenétek. Csak kívülről minden rendezettnek látszik.
Az anyja a fejéhez kapott.
– Lakást kerestünk nektek, szervezzük az esküvőt. Mindent előkészítettünk, te pedig el akarsz menekülni.
Eszter tudta, hogy nem menekül.
Végre elindul.
Este találkozott Bencével egy csendes kávézóban.
A férfi végighallgatta.
– Te mit szeretnél? – kérdezte.
– Ha elmegyek, talán elveszítem a szüleimet, az esküvőt és téged is.
– És ha maradsz?
Eszter szeme könnybe lábadt.
– Akkor önmagamat veszítem el.
Bence bólintott.
– Akkor menj.
– Nem haragszol?
– Azért, mert van egy álmod? Inkább attól félnék, hogy egyszer rám nézel, és engem hibáztatsz azért, mert nem próbáltad meg.
Egy hét múlva Eszter a pályaudvaron állt. A szülei nem jöttek el.
Bence az utolsó pillanatig fogta a kezét.
– Egy hónap múlva meglátogatlak. Ha Budapest ellopja a menyasszonyomat, nekem is oda kell költöznöm.
Az első hónapok nehezek voltak. Eszter egy apró albérleti szobában lakott, túlórázott és sokszor honvágya volt.
Mégsem bánta meg.
Minden nap tanult, szerkesztett, szerzőkkel beszélt. A munkája végre jelentett számára valamit.
Bence gyakran utazott hozzá, majd munkát talált a fővárosban. Az esküvőt elhalasztották, de nem mondták le.
Az anyja sokáig nem telefonált. Végül egy vasárnap felhívta.
– Eszel rendesen?
Eszter elmosolyodott.
– Igen, anya.
– Apád mutatta a könyvet, amelyben benne van a neved.
– Az első nagy munkám.
– Büszke rád.
Az anyja hangja elcsuklott.
Egy évvel később Eszter és Bence egy kis vidéki birtokon házasodott össze. Nem úgy, ahogy a szülei eredetileg tervezték, hanem úgy, ahogy ők akarták.
Az anyja az esküvő előtt megölelte.
– Azt hittem, elhagysz minket.
– Nem titeket hagytalak el. Csak azt az életet, amelyben nem én döntöttem.