– Maga Márk édesanyja? Hamarosan összeházasodunk!
– Nem. Én a felesége vagyok.
Erika péntekre végre szabadságot vett ki. Két hét folyamatos túlóra, késő esti irodai munka és egy ledolgozott szombat után a főnöke már nem merte visszautasítani.
Reggel kilenckor ébredt, ébresztő nélkül. Egy darabig csak feküdt az ágyban, és élvezte, hogy nem kell rohannia a buszhoz, nem kell belépőkártyát keresnie, nem kell egész nap az iroda száraz levegőjét szívnia.
A férje, Márk, dolgozott. Erika nyugodtan megreggelizett, bevásárolt, majd úgy döntött, nagy fazék gulyáslevest főz hétvégére. Márk azt szerette, ha sűrű volt, sok hússal, krumplival, zöldséggel.
Éppen elzárta a gázt, amikor csengettek.
Erika meglepődött. Márknak munkában kellett lennie, kulcsa pedig volt.
Az ajtóban egy fiatal lány állt kék kabátban, fehér kötött sapkában, kezében utazótáskával. Szeplős volt, piros arcú, és alig tűnt többnek huszonegy évesnél.
– Jó napot. Márk itthon van? – kérdezte mosolyogva. – A buszpályaudvaron kellett volna várnia, de nem jött.
– Márk dolgozik – felelte Erika.
– Dolgozik? – a lány zavartan pislogott. – De azt mondta, ma várni fog. Debrecenből jöttem. Megbeszéltük, hogy az esküvőig nála lakom.
Erika ujjai megmerevedtek a kilincsen.
– Milyen esküvőig?
– A miénkig, természetesen.
A lányt Rékának hívták. Debrecenből érkezett, ahol Márk rendszeresen járt kiküldetésben, mert a cége egy üzemben tesztelt új berendezéseket. Két hete is ott töltött négy napot.
Ezért Erika nem csukta be előtte az ajtót.
– Gyere be – mondta.
Amikor Réka levette a kabátját, Erika meglátta a világoskék pulóver alatt a kerekedő hasát.
Terhes volt.
– Maga biztosan Márk anyukája – mondta Réka félénken. – Mesélt magáról. Nyugodtan tegezzen, sokkal fiatalabb vagyok.
– Nem az anyja vagyok – mondta Erika lassan. – A felesége.
Réka elsápadt.
A konyhából gulyásillat szállt ki. A lány önkéntelenül nyelt egyet.
Erika dühös volt. Reszketett belül. De egy várandós, éhes lányt nem tudott kiküldeni a folyosóra.
– Moss kezet. Eszünk.
Réka az asztalhoz ült. Erika elé tett egy mély tányér forró gulyáslevest és friss kenyeret.
A lány evett, először óvatosan, aztán egyre nagyobb étvággyal.
– Nagyon finom – mondta halkan. – Elkérhetem majd a receptet? Márknak szeretném főzni.
Erika keserűen elmosolyodott.
– Előbb tisztázzuk, melyik Márknak.
Tea mellett Réka elmesélte, hogy iskola után adminisztrátorként helyezkedett el a debreceni üzemben. Ott ismerte meg Márkot. Eleinte csak akkor találkoztak, amikor a férfi munkába jött, később hétvégén is felutazott hozzá. Amikor kiderült, hogy gyereket vár, Márk azonnal megkérte a kezét.
– Azt mondta, korábban nem tudott magához venni, mert albérleti szobában lakott. De most vett lakást, felújította, és hívott, hogy jöjjek. Csak azt nem értem, miért nem várt a pályaudvaron…
Ekkor kulcs fordult a zárban.
Márk hazaért. Kezet mosott, majd belépett a konyhába.
– Ó, vendégünk van? Jó napot.
Erika bűntudatot vagy rémületet várt az arcán.
De a férje csak meglepettnek tűnt.
– Ennyi? – kérdezte halkan, de élesen. – Nincs más mondanivalód, Márk?
Réka hirtelen felállt.
– Ez nem ő.
Erika ránézett.
– Hogyhogy nem ő?
– Az én Márkom fiatal. És nem Szabó.
Szabó Márk, Erika férje, leült és végighallgatta az egész történetet. Aztán elkérte a címet.
Réka elővett egy gyűrött papírt.
Márk megnézte.
– Az utca stimmel, a házszám is, a lakás is. De itt van egy A betű.
– Azt hittem, az első lépcsőházat jelenti – suttogta Réka.
– Nem. Nálunk az épületet jelöli. Mi a B épületben lakunk. Az A itt van szemben.
Réka sírni kezdett.
– Akkor rossz helyre jöttem?
– Úgy tűnik – mondta Erika, és már vette is a kabátját. – Menjünk át.
A szomszéd épület harmadik emeletén becsöngettek ugyanabba a lakásszámba.
Az ajtó azonnal kinyílt.
– Réka! – kiáltotta egy magas, fiatal férfi. – Hol voltál? Kimentem a pályaudvarra, dugóba kerültem, mire odaértem, te már nem voltál ott! A telefonod ki volt kapcsolva, anyukádat hívtam, már majdnem rendőrségre mentem!
Réka zokogva borult a nyakába.
– Azt hittem, nem akarsz már engem…
– Soha. Érted? Soha.
A fiatal Márk sokszor bocsánatot kért. Rosszul írta fel a címet. Réka félreértette a betűt, a telefonja pedig lemerült az úton.
– Megvendégelte? – kérdezte Erikától zavartan.
– Várandós lányt nem hagyunk éhesen a folyosón – válaszolta Erika.
Egy hónappal később Erika és a férje meghívót kaptak az esküvőre.
Elmentek.
Réka mindenkinek úgy mutatta be Erikát, mint „a nőt, aki gulyáslevessel mentette meg, amikor majdnem rossz Márkhoz költözött”.
Mindenki nevetett.
Erika is.
Amikor megszületett a kisfiuk, Réka fényképet küldött. A hátoldalára ezt írta:
„Erika néninek, aki ajtót nyitott nekem, amikor rossz helyen csengettem.”
Erika a hűtőre tette a képet.
Azóta valahányszor gulyáslevest főzött, eszébe jutott a kék kabátos lány.
Mert néha az, ami először katasztrófának tűnik, csak egy eltévedt ember az ajtóban.
És néha egy tányér forró leves elég ahhoz, hogy valaki megtalálja a valódi otthonát.