– Azt szeretném kérni, hogy Nóra lakjon nálunk egy hétig…
Ádám dühösen összeszorította a száját. Nem szerette az idegeneket a saját otthonában.
Éppen a salátát fejezte be a konyhában, amikor hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó.
– Drágám, megjöttünk! – kiáltotta Réka az előszobából.
Ádám fintorgott.
Megjöttünk.
Vagyis Réka megint magával hozta a barátnőjét.
Nóra elvileg kedves lány volt. Ha havonta egyszer találkoztak egy kávé mellett, még elviselhetőnek is tűnt. De hosszabb társaságban előjött belőle valami kellemetlen: gúnyos megjegyzések, sértett arckifejezések, állandó elégedetlenség.
Ádámot különösen nem kedvelte.
Pedig ő mindig udvarias volt vele. Réka legjobb barátnője volt, ennyi elég indok volt arra, hogy visszafogja magát.
– Ó, vacsorát készítettél! – örvendezett Réka.
Ádám nem szólt. Az utóbbi időben szinte mindig ő főzött.
Nóra ránézett az asztalra.
– Legalább nem rendelős kaja.
Ádám úgy tett, mintha nem hallotta volna.
A vacsora számára feszült volt. A lányok végig beszéltek, nevettek, közben ettek, majd a nappaliba mentek, a tányérokat pedig az asztalon hagyták.
Ádám egyedül pakolt el.
Késő este a dolgozószobában ült a laptopja előtt, és arra várt, hogy Réka végre kikísérje Nórát.
Ehelyett Réka bejött hozzá.
– Ádám… Nórának gondjai vannak a barátjával. Nincs hová mennie. Lakhatna nálunk egy hétig? Fizetés után keres albérletet.
Ádám hallgatott.
A lakás az övé volt. Még Réka előtt vette. A saját nyugalma, rendje, menedéke.
De ha valaki bajban van, segíteni kell.
– Egy hét – mondta végül.
Réka a nyakába ugrott.
– Köszönöm! Csak adjuk neki a hálót, jó? Kicsit zavarban van előtted. Mi majd alszunk a nappaliban.
Ádám azonnal megbánta.
Egy hétből három lett.
Ádám hazajött, bevásárolt, főzött, mosogatott. Réka és Nóra későn érkeztek, bezárkóztak a hálóba, és órákig beszélgettek. Ádám a saját lakásában a kanapén aludt.
Ha filmet nézett, hangos volt. Ha becsukott egy ajtót, durva volt. Ha megkérdezte, Nóra mikor költözik el, Réka úgy nézett rá, mintha kegyetlen lenne.
Egyik nap fáradtan és éhesen ért haza. A hűtő üres volt.
Bekopogott a hálóba. Nóra sokára nyitott ajtót.
– Hol a vacsora?
– Én már ettem.
– Szólhattál volna. Vettem volna valamit.
– Ha vendég van nálad, illene előre gondolkodni.
Ádám kiment vásárolni, és minden erejével azon volt, hogy ne robbanjon fel.
Másnap Réka közölte, hogy két napra vidéki továbbképzésre küldik.
– Nóra itt marad, ugye? – kérdezte, de nem kérdés volt.
Reggel Réka elment.
Ádám egész nap nem akart hazamenni. Munka után beült egy étterembe, aztán moziba ment. Későn ért haza.
Nóra az előszobában várta.
– Hol voltál?
– Dolgom volt.
– És a vacsora?
Ádám ránézett.
– Tudsz főzni.
– Én vendég vagyok.
– A vendég három nap után segít. Három hét után pedig már nem vendég, hanem teher.
Nóra szeme összeszűkült.
– Mit képzelsz magadról? Réka mindent megtesz érted, te meg így beszélsz velem?
– Réka mindent megtesz értem?
– Felhívom, és elmondom neki, hogy rám másztál.
Ádám megdermedt.
– Ezt ne játszd el.
– Majd meglátjuk, kinek hisz.
Nóra hívta Rékát.
Ádám bement a fürdőbe. Nem akarta végignézni ezt a színjátékot.
Amikor kijött, Nóra a kezébe nyomta a telefont.
Réka kiabált.
– Ádám, megőrültél? Két napra elmegyek, te meg már Nórával próbálkozol?
Ádám először védekezni akart.
Aztán hirtelen megértette.
Nem kell.
Réka már döntött.
Eszébe jutott az elmúlt év. A sok főzés, számlák, takarítás, türelem. Az, ahogy Réka egyre természetesebbnek vette, hogy ő mindent megold.
Most pedig egyetlen kérdés nélkül hitt Nórának.
– Higgy, amit akarsz – mondta.
Letette.
Bement a hálóba, elővette Nóra táskáját, és az ágyra dobta.
– Egy órád van.
– Mire?
– Hogy elmenj.
– Ezt nem teheted!
– De. Ez az én lakásom.
– Réka el fog hagyni!
– Akkor megkönnyítem neki.
Nóra kiabált, fenyegetőzött, sírt. Ádám leült a nappaliban, bekapcsolta a laptopját, és elindított egy időzítőt.
Negyven perc múlva Nóra elment.
Ádám másnap összepakolta Réka holmiját is. Nem dobott ki semmit. Nem tett tönkre semmit. Zacskókba és bőröndökbe rakta mindet.
Este Réka a ház előtt várta.
– Nem tudtam bemenni! Mit műveltél?
Ádám felment vele, kinyitotta az ajtót, és kivitte a csomagokat a folyosóra.
– A holmid.
Réka elsápadt.
– Ezt nem gondolhatod komolyan.
– De.
– Ádám, beszéljük meg.
– Már nincs mit.
Elvette a kulcsait.
– Mindenki hibázik. Az én hibám az volt, hogy túl későn vettem észre: nem szeretsz, csak kényelmes vagyok.
Becsukta az ajtót.
Réka csengetett, kopogott, kiabált.
Ádám nem nyitotta ki.
Kiment a konyhába, készített egy szendvicset, teát főzött, és leült.
A lakás csendes volt.
És ez a csend nem magány volt.
Hanem szabadság.