A konyhaszekrényhez lépett, és elővette azt a befőttesüveget, amelyben hónapok óta pénzt gyűjtött.
Marci alig beszélt. Hétfőn kellett volna elkezdenie egy intenzív fejlesztést egy magán logopédiai központban. Réka minden hónapban félretett valamennyit.
Az üveg üres volt.
– Hol van a pénz?
Ilona megigazította a blúza gallérját.
– Elvittem. Gábor megengedte.
– Mire?
– Cipő kellett a ruhámhoz. Nem jelenhetek meg akármiben a saját ünnepségemen.
Réka a férjére nézett.
– Odaadtad neki Marci pénzét?
Gábor vállat vont.
– A következő fizetésből visszatesszük.
– Hétfőn kezdődik a terápia.
– Egy hónap késés nem számít.
Ilona legyintett.
– A gyerek majd beszél, amikor akar. Ezek a magánorvosok csak lehúzzák az embert.
Réka lassan kisétált a konyhából.
A dolgozószobában lógott Ilona méregzöld, olasz selyemruhája. Az anyós két hónapja mindenkinek azzal dicsekedett, hogy közel négyszázezer forintba került.
Réka bezárta az ajtót és elővette a szabóollót.
A szoknyarészt térd fölött vágta el. Az egyik oldalt hosszabbra hagyta, a másikat szinte combközépig csonkolta. Ezután levágta az ujjakat és kettémetszette a díszes övet.
Odakint dörömbölni kezdtek.
– Réka, nyisd ki! – kiabált Gábor.
– Mit csinálsz a ruhámmal? – visította Ilona.
Réka kinyitotta az ajtót és az anyósa elé dobta a szétvágott selymet.
Ilona sikoltott.
– Te őrült! Tudod, mennyibe került?
– Segítettem. Hosszú ruhában melege lett volna. Nyár jön.
– Ezt ki fogod fizetni!
– Majd abból a pénzből, amit a fiamtól elvett.
Gábor dühösen közelebb lépett.
– Nem teheted tönkre más tulajdonát!
– A te anyád pedig nem viheti el a gyerekemet az engedélyem nélkül, nem sebesítheti meg, és nem veheti el a fejlesztésére félretett pénzt.
Ilona előkapta a telefonját.
– Rendőrt hívok.
– Hívjon. Megmutatom nekik Marci sérülését, a levágott haját és az üres üveget. Utána eldöntjük, ki tesz feljelentést.
Gábor hangja elhalkult.
– Beszéljük meg normálisan.
– Nincs mit megbeszélni. Menj be a hálóba és pakolj össze.
– Hogy érted ezt?
– Úgy, hogy te is elmész.
– Ez az én otthonom is.
– A lakás az én nevemen van. A nagymamámtól örököltem.
– Kidobsz egy hajvágás miatt?
– Azért küldelek el, mert amikor választanod kellett a fiad és az anyád között, még csak nem is haboztál.
Gábor azt mondta, hogy félt Ilona sértődésétől. Hogy az anyja egész életében erős akaratú volt. Hogy Réka ismerhette volna már.
– Nekem nem az a dolgom, hogy alkalmazkodjak ahhoz, hogy te nem mersz nemet mondani neki.
Ilona zokogva szedte össze a ruhadarabokat.
– Tönkretetted az ünnepemet!
– Ön tette tönkre azt a napot, amikor az unokája sírva könyörgött, hogy ne vágják le a haját.
Gábor húsz perc múlva egy bőrönddel állt az ajtóban.
– Ezt még megbánod.
– Azt bántam volna meg, ha hagyom, hogy Marci azt tanulja meg: az ő érzései semmit sem számítanak.
Miután elmentek, Réka lemosta Marci fejét és fertőtlenítette a sebet.
– Visszanő? – kérdezte a kisfiú.
– Vissza.
– Lehet megint hosszú?
– Ha te azt szeretnéd.
Másnap Réka felhívta a fejlesztőközpontot. Részletfizetést kért, és elmondta, mi történt. A központ vezetője beleegyezett, hogy Marci a tervezett időpontban kezdjen.
Gábor néhány nappal később vissza akart költözni.
– Anya szerint bocsánatot kell kérned.
– Te mit gondolsz?
– Hogy mindketten hibáztatok.
Réka elmosolyodott, de a mosolyában nem volt öröm.
– Nem. Én tönkretettem egy ruhát. Ti pedig elvettétek egy gyerek önrendelkezését és a kezelésére szánt pénzt. Nem ugyanaz.
Réka beadta a válókeresetet.
A rokonság sokáig őt hibáztatta. A történetükben mindig szerepelt a drága ruha, de valahogy kimaradt belőle Marci sírása, a seb a füle mögött és az eltűnt pénz.
Réka már nem próbálta meggyőzni őket.
Marci haja hónapok alatt újra megnőtt. A fejlesztésnek köszönhetően egyre többet beszélt.
Egy reggel megállt a tükör előtt, végigsimított a fürtjein és lassan, de tisztán kimondta:
– Ez az én hajam.
Réka mellé lépett.
– Igen. És senki sem dönthet róla nélküled.
Ezzel a mondattal nemcsak a hajáról beszélt.
Hanem arról is, hogy a szeretet nem ad jogot senkinek a másik ember határainak átlépésére.