„Komoly kapcsolatra keresek nőt. Maximum 45 éves korig (fiatalos a lelkem). Vékony alkat, rossz szokások nélkül. Saját lakás kötelező — hozzám senkit nem fogadok, elegem van a pénzéhes nőkből. A nő tudjon főzni, teremtsen otthoni kényelmet és gondoskodjon a férfiról. Gyermekes vagy anyagi gondokkal küzdő hölgyek ne írjanak.”
A kanapén ültem, egyszerre hitetlenkedve és bosszankodva. Ez az „öreg herceg” egy fiatal, szép, anyagilag független nőt keresett, aki még háztartási szolgává is válik mellette.
Máskor egyszerűen továbbgörgettem volna. De most felébredt bennem a kíváncsiság.
A profilom szinte üres volt — csak egy háttal készült tengerparti kép. A korom: 43 év. És én írtam neki először.
„Jó estét, István. Elolvastam a hirdetését, és úgy érzem, megfelelek az elvárásainak.”
Néhány perc múlva jött a válasz.
„Jó estét. De rögtön szólok, magasak az elvárásaim. Mennyi a magassága és a súlya?”
Őszintén válaszoltam: 165 cm, 60 kg.
„Megfelel,” írta azonnal, és megbeszéltük a találkozót másnapra egy parkban.
Amikor kávézót javasoltam, elutasította: „Felesleges pénzkidobás, a friss levegőt jobban szeretem.”
Már akkor minden világos volt.
Másnap a megbeszélt helyen ült egy kopott kabátban, kezében autókulccsal. Pont úgy nézett ki, ahogy vártam — talán még fáradtabban is.
Gyorsan végigmért, majd elégedetten bólintott. Ezután beszélni kezdett — vagy inkább panaszkodni.
Az exfeleségéről, aki „nem tudott spórolni”. A műszakos biztonsági őr munkájáról. A mai fiatalokról. És természetesen azokról a nőkről, akik „csak a pénzre mennek”.
Amikor megtudta, hogy van lakásom, azonnal megváltozott a hangja.
Ekkor döntöttem úgy, hogy kipróbálom őt.
Sóhajtottam.
„Be kell vallanom valamit… nem akarok hazugsággal kezdeni.”
Azonnal feszült lett.
„A lakásom valóban létezik, de… a lányom, Anna, nemrég elvált. Három gyerekkel és két labradorkutyával hozzám költözött.”
Az arca azonnal megváltozott.
„Most nálunk teljes a káosz. Zaj, futkározás, kutyák… teljesen kimerültem. De amikor megláttam az ön profilját, azt hittem, talán ez a sors. Maga nyugalmat és otthont keres, igaz? Én főzök, gondoskodom… csak átmenetileg lakhatnánk önnél? Egy évre?”
Csend.
Aztán kitört.
„Én világosan leírtam: lakhatási problémás nők nem érdekelnek!”
Felpattant.
„Nem vagyok hajlandó ilyen kitalációkat hallgatni!”
És gyors léptekkel elment, majdnem futva.
Szó nélkül.
Én pedig ott maradtam, és olyan hangosan nevettem, hogy az emberek rám néztek.
Otthon újra megnyitottam az alkalmazást. Természetesen letiltott. De a profilja még mindig ott volt.
Továbbra is kereste az ideális nőt: vékonyat, problémamentest, saját lakással, aki majd kényelmet biztosít neki.
És ez akár vicces is lenne… ha nem lenne ennyire kiszámítható és szomorú.