Négy évig tűrte párja tréfáit a változókorról. Egyetlen mondata után még azon az éjszakán felszólította, hogy költözzön ki

Juli hajnali háromkor állt a konyhában. A hálóinge átázott, a haja a tarkójára tapadt, a mellkasában pedig úgy lüktetett a hőség, mintha belülről fűtenék.

Kinyitotta az ablakot.

Lajos belépett, telefonját nézve.

— Már megint forralod a levegőt? — kérdezte. — Kiteszlek az erkélyre, hátha lehűlsz.

Juli nem válaszolt.

— Legalább télen spórolunk melletted a fűtéssel.

Lajos elnevette magát.

Juli ránézett.

— Pakolj össze.

— Tessék?

— Reggelre költözz ki.

A férfi arca megváltozott.

— Teljesen megbolondultál?

— Nem.

— Akkor ez megint a hormonjaid miatt van.

Juli ekkor tudta, hogy nincs több megbeszélés.

Ötvenhat éves volt. Lajossal öt éve ismerkedett meg egy barátnője születésnapján.

A férfi vidám volt, figyelmes és mindenkit megnevettetett. Juli nyolc éve élt egyedül. Felnőtt lánya külföldön dolgozott, ő pedig egy gyógyszertárban volt vezető asszisztens.

Lajos megjelenése könnyebbé tette az estéket.

Fél év után hozzá költözött. Először csak átmenetileg, mert felmondták az albérletét.

A lakás Julié volt. Lajos azt ígérte, beszáll a költségekbe. Néha fizetett bevásárlást, néha a benzint, de a rezsi és a nagyobb kiadások Julian maradtak.

Azt mondta:

— Ne csináljunk üzletet a szerelemből.

Juli nem vitatkozott.

Az első két évük békésen telt. Közösen főztek, kirándultak, esténként sorozatokat néztek.

Aztán Juli ciklusa rendszertelenné vált. Nem aludt, hirtelen melege lett, majd fázott. Néha olyan szorongás tört rá, amit nem tudott megmagyarázni.

Az orvos azt mondta: perimenopauza.

Juli nehezen fogadta el. Nem azért, mert szégyellte a korát, hanem mert úgy érezte, elvesztette az irányítást a teste fölött.

Elmondta Lajosnak.

— Akkor mostantól öreglány-üzemmód? — kérdezte.

Juli megmondta, hogy ez bántó.

— Csak vicc volt.

A viccek azonban folytatódtak.

Lajos a barátok előtt „hőerőműnek“ nevezte. Ha Juli elfelejtett valamit, megjegyezte, hogy „a memória is nyugdíjba megy“. Ha nem volt kedve társaságba menni, azt mondta, hogy „megérkezett a klimaxos morcosság“.

Juli minden alkalommal kérte, hogy hagyja abba.

Lajos minden alkalommal azt felelte:

— Már nevetni sem lehet?

Juli lassan bezárkózott.

Éjjel nesztelenül cserélt hálóinget. Nem beszélt a fáradtságról. Ha Lajos megkérdezte, mi baja, azt mondta, semmi.

Már tudta, hogy az őszinte válasz újabb poént jelentene.

Közben Lajos kényelmesen élt a lakásában. Elvárta a vacsorát, a tiszta ruhát és azt, hogy Juli intézze a számlákat.

Amikor a nő megkérte, hogy rendszeresen adjon pénzt, megsértődött.

— Nem elég, hogy melletted vagyok?

Most pedig megint azt állította, hogy Juli döntése csak hormonális kitörés.

— Négy évig kértelek, hogy ne alázz meg, — mondta Juli. — Nem az a baj, hogy nem érted a változókort. Az a baj, hogy élvezed, amikor sebezhető vagyok.

— Ez túlzás.

— Neked minden túlzás, amiért felelősséget kellene vállalnod.

Lajos felháborodott.

Felsorolta, milyen polcokat fúrt fel, hányszor vitte el autóval, és mennyi időt töltött a családjával.

— Ennyi év után egyszerűen kidobsz?

— Ennyi év után végre elhiszem magamnak, amit érzek.

— Egyedül maradsz.

Juli félni szokott ettől a mondattól.

Aznap nem félt.

— Egyedül már éltem. Nem kellett közben szégyellnem a saját testemet.

Lajos a kanapén aludt. Reggel munkába ment, és azt hitte, Juli meggondolja magát.

A nő zárat cserélt, becsomagolta a holmiját, és a dobozokat az előszobába tette.

Lajos este dühösen csengetett.

— Nincs hová mennem.

— Van munkád és vannak barátaid.

— Azt hittem, ez az otthonom.

— Neked kényelmes hely volt. Nekem egyre kevésbé volt otthon.

Hetekig furcsa volt a csend. Juli időnként hiányolta a társaságot. Azt azonban nem hiányolta, hogy minden rosszullétnél védekeznie kelljen.

Új orvost keresett, aki részletesen elmagyarázta a kezelési lehetőségeket. Könnyebb ágyneműt vett, rendszeresen sétált és többet beszélt a barátnőivel.

Rájött, hogy nem ő az egyetlen, akinek a tüneteit otthon kinevetik.

Lajos két hónap múlva írt:

„Nem tudtam, hogy ennyire rossz neked.“

Juli válasza rövid volt:

„Tudtad, hogy fájnak a szavaid. Ez elég információ volt.“

Később egyszer találkoztak az utcán.

Lajos azt mondta:

— Jobban nézel ki.

— Jobban is vagyok.

A hőhullámok nem múltak el teljesen. Juli továbbra is felébredt néha éjszaka.

De már nem hallotta mellől a nevetést.

A változókor nem tette tönkre a kapcsolatukat.