— Holnap jönnek a srácok három éjszakára. Főzz, takaríts, ágyazz meg, és figyelj rájuk, — mondta András, miközben a táblagépét nézte.
Réka a konyhában állt, és mézeskalács díszeket festett egy debreceni esküvőre. Apró cukorablakok, fehér minták, egy egész kis torony várt az asztalon, hogy másnapra elkészüljön.
— Kik jönnek? — kérdezte.
— Gábor, Norbi és talán Zoli. Ne nézz így. Nem katonai tábort szervezek.
— Én csak azt próbálom kitalálni, feleségként szóltál-e, vagy szobalányként beosztottál.
András felsóhajtott.
— Réka, te itthon vagy. Egész nap sütögetsz. Mi az neked, hogy pár tányérral többet teszel az asztalra?
Réka letette az ecsetet.
— Ez a “sütögetés” fizeti a lakáshitel egy részét.
— Ne kezdjük. A vendégek ellátása mindig a nő dolga volt.
Réka csendben nézte. Nem haraggal. Inkább úgy, mint aki végre felismer egy régi hibát.
— Én elkészítem az első vacsorát. Utána ti rendeltek, mosogattok, ágyaztok.
— Nem, — vágta rá András. — Az én barátaim normális fogadtatást várnak.
— Akkor normális házigazdára lesz szükségük.
Este Réka írt a barátnőjének, Nórának:
“Ha holnap azt írom, hogy ‘torony’, gyere kocsival.”
Nóra válasza egy perc múlva jött:
“Jövök. És hozok dobozokat is.”
Másnap reggel András az előszobában találta a bőröndjeit. Mellette sporttáska, laptop, cipők. A tetején cetli:
“Teljes ellátást a panziók adnak. Én feleség vagyok, nem szolgáltatás.”
— Mi ez? — kérdezte András.
Réka a konyhaasztalnál ült, előtte gőzölgött a tea.
— A csomagod. A barátaiddal mentek egy vendégházba. Már küldtem három ajánlatot.
— Te engem kidobsz?
— Nem. Csak nem engedem, hogy a saját otthonomban engem dobj ki önmagamból.
Amikor Gábor és Norbi megérkeztek, a hangulat pár másodperc alatt megváltozott. Gábor a bőröndökre nézett, aztán Rékára.
— András azt mondta, minden le van beszélve.
Réka bólintott.
— Vele biztosan.
Norbi megvakarta a tarkóját.
— András, ez gáz. Mi nem azért jöttünk, hogy a feleséged kiszolgáljon minket.
András arca vörös lett.
— Most mindenki ellenem van?
Réka halkan felelt:
— Nem. Csak ma először nem körülötted forog a történet.
A férfiak végül egy vendégházba mentek a város szélén. András három nap múlva jött vissza. Nem virággal. Nem nagy beszéddel. Csak annyit mondott:
— Azt hiszem, szégyellem magam.
Réka nem ölelte meg azonnal.
— Jó. Az első hasznos érzésed ebben a témában.
A mézeskalács torony időben elkészült. Réka az utolsó cukorcsúcsot úgy illesztette a helyére, mintha saját életében is visszatett volna valamit oda, ahová való.
A tisztelet nem dísz a ház tetején.
Az az alap, amin az egész áll.
🔥 Olvassátok a folytatást a kommentekben, és ne felejtsétek el megírni, beváltotta-e a történet a várakozásaitokat.