– Na, megjött a felmentősereg – jegyezte meg gúnyosan. – Remélem, a kisúr most már hajlandó lesz megenni, amit nagy nehezen megfőztem neki.
– Kizárta a hatéves gyerekemet a nyitott gangra. A hidegbe – mondta Eszter olyan hangon, amilyet még soha nem használt. – Egy tál étel miatt. Maga megőrült?
Margit felpattant. – Hogy beszélsz velem?! Én vagyok a nagyanyja! Tiszteletre tanítom, ha te képtelen vagy rá!
Eszter nem állt le vitatkozni. Elővette a telefonját, és hívta Gábort.
– Gábor. Az anyád kizárta Bencét a hideg gangra zokniban, mert nem ízlett neki a csípős pörkölt. Most azonnal pakolom az utazótáskát. Ha tíz percen belül nem vagy itthon, a fiaddal együtt elmegyünk a nővéremhez, és többet nem látsz minket.
– Mit csinált?! – ordított Gábor a vonal másik végén. – Ne mozdulj, indulok!
Amikor Gábor berontott az ajtón, a tekintete sötét volt. Látta a kanapén dideregve fekvő fiát, és a feleségét, aki úgy állt előtte, mint egy pajzs. Aztán az anyjára nézett.
– Takarodj el innen – mondta Gábor csendesen, de a hangjában olyan erő volt, ami azonnal elhallgattatta Margitot.
– Kisfiam, ő provokál téged! Én csak…
– Mondtam, hogy takarodj! – üvöltötte Gábor. – Megfagyasztod a fiamat egy átkozott pörkölt miatt?! Szedd a holmidat és tűnj el! Amíg meg nem tanulod, hol a helyed, ne is keress!
Margit reszkető kézzel vette fel a kabátját, és egyetlen szó nélkül kiment az ajtón. Eszter a konyhába ment, fogta a lábast a maradék pörkölttel, és határozott mozdulattal a szemetesbe borította. Aztán csinált Bencének egy egyszerű vajas kenyeret.
Két héttel később Margit csengetett. Nem volt nála se pörkölt, se kritika. Csak egy zacskó édes, lekváros kiflit hozott. Eszter beengedte, de a tekintetével világossá tette: a háborúnak vége, és Margit vesztett. Ebben a házban mostantól Eszter a királynő, és Bence biztonsága az egyetlen törvény.