— Tehát szerinted egy senki vagyok? Ez az én lakásom, érted?
Attila rendőrökkel tért vissza, biztos volt benne, hogy majd a feleségét teszik ki. Fél órával később azonban őt vitték el.
Judit a konyhában állt, amikor a férfi becsapta az ajtót.
— Van valami ennivaló?
— Mindjárt kész a vacsora.
— Nálad mindig minden csak mindjárt kész.
Attila bekapcsolta a tévét, és kinyitott egy sört. Judit már a hangokból tudta, mi következik. Először hallgatás. Aztán egy apró megjegyzés. Végül kiabálás.
A lakást Judit vásárolta három évvel az esküvő előtt. Tizenöt évig dolgozott egy könyvelőirodában, és a nagynénjétől örökölt pénzből fizette ki az önerőt.
Attila eleinte soha nem beszélt tulajdonról. Később, amikor elvesztette az állását, egyre gyakrabban mondta:
— Én festettem ki a nappalit. Én cseréltem le a csapot. Nélkülem ez a hely használhatatlan lenne.
Aznap este a bankkártyáját kereste.
Kihúzta a fiókokat, csapkodta az ajtókat, és Juditot vádolta.
— Hová tetted?
— Tegnap nálad volt.
— Ne beszélj így velem.
Megragadta Judit karját.
— Engedj el.
— Különben?
— Rendőrt hívok.
Attila felnevetett.
— Majd én hívom őket. Nézzük meg, kit tesznek ki a saját lakásomból.
Ő tárcsázta a segélyhívót, és azt állította, hogy a felesége elvette az iratait, bezárta előtte a hálószobát, és jogtalanul ki akarja tenni.
Judit elővette az adásvételi szerződést.
— A lakás az enyém. Az esküvő előtt vettem.
Attila kikapta a kezéből.
— Te erre készültél? Számító nő vagy.
A rendőrök negyven perc múlva érkeztek. Külön hallgatták meg őket. Judit bemutatta a tulajdoni lapot, a hitelpapírokat és a saját számlájáról fizetett felújítási költségeket.
— Az ingatlan kizárólag a hölgy tulajdona, — mondta az egyik rendőr. — A lakáshasználat további kérdéseit bíróság rendezi.
— Ide vagyok bejelentve!
— A lakcím nem tulajdonjog.
Attila dühösen a kabátjáért indult. A rendőr elkérte az igazolványát.
Az adatok ellenőrzésekor kiderült, hogy elfogatóparancs van érvényben ellene. Többször nem jelent meg a bíróságon egy engedély nélküli pénzkölcsönzéssel kapcsolatos ügyben.
Judit hónapokkal korábban talált néhány hivatalos levelet a szerszámosládában. Attila azt mondta, régi félreértés, és megtiltotta, hogy kérdezősködjön.
— Ez tévedés, — mondta most. — Judit, mondd meg nekik, hogy mindent elintéztem.
— Nem intéztél el semmit.
— Tudtál róla?
— Láttam a leveleket.
— És hallgattál?
— Amikor kérdeztem, azt mondtad, ne üssem bele az orrom a dolgaidba.
A rendőrök közölték, hogy be kell kísérniük. Attila megpróbált hátrálni a hálószoba felé, de megállították.
— Te juttattál ide! — kiabálta.
Judit csak ennyit mondott:
— Te hívtad őket.
Miután elvitték, a lakás csendes lett. Judit nem érezte magát győztesnek. Csak azt vette észre, hogy először nem kell figyelnie minden ajtócsapódásra.
Másnap felkeresett egy ügyvédet. Elindította a válást, és kérte a lakáshasználat rendezését. Elmentette az üzeneteket, lefényképezte a sérült bútorokat, és beszélt a szomszéddal, aki többször hallotta a veszekedéseket.
Attila a fogdából hol bocsánatot kért, hol vádaskodott. Azt állította, hogy Judit tönkretette az életét.
Az anyja is telefonált.
— Most kellene mellette állnod.
— Évekig mellette álltam. Ő közben azt tanulta meg, hogy bármit megtehet.
A válás majdnem egy évig tartott. A lakás Judité maradt. Attila csak néhány igazolt felújítási költséget követelhetett, de azok összege csekély volt.
Amikor később felügyelettel elvitte a holmiját, megállt az ajtóban.
— Ennyi maradt belőlem?
Judit a dobozokra nézett.
— Ennyit hoztál ide. A többit én adtam hozzá.
— Megváltoztál.
— Megtanultam, hogy nem kell minden hangos mondatot igazságnak hinnem.
Attila elment.
Judit ezután lecserélte a konyhai asztalt. A régi lapján mély repedés futott végig attól az estétől, amikor Attila ököllel rácsapott.
Az új asztal kisebb volt, világos fából készült, és csak két szék fért mellé.
Juditnak ez elég volt.
Sokáig azt hitte, a lakás attól az övé, hogy az ő neve szerepel a tulajdoni lapon.
Később értette meg, hogy egy otthon akkor lesz valóban a tiéd, amikor már nem kell engedélyt kérned ahhoz, hogy biztonságban érezd magad benne.