— Holnapra tüntesd el azt a macskát a lakásból — mondta András olyan nyugodtan, mintha egy rossz villanykörtéről beszélne, nem egy élőlényről, aki három éve Anna lábánál alszik.
Anna éppen krumplit vett ki a sütőből, amikor meghallotta a kulcs csörgését. András későn jött haza, mint mindig a csütörtöki értekezlet után. A kulcsokat úgy dobta a szekrényre, hogy Anna összerezzent.
A konyhaasztalon ott ült Misu, a szürke kandúr fehér folttal a mellén, és nyugodtan mosakodott.
— Már megint az asztalon — mondta András.
Anna levette a macskát, egy pillanatra magához szorította, majd letette a földre. Misu felugrott az ablakpárkányra, és a sötét utcát nézte.
— Holnap nem akarom itt látni — folytatta András. — Vidd anyádhoz, menhelyre, bárhová. Nem érdekel.
Anna csendesen megkérdezte:
— Tényleg nem érdekel?
— Nem. Három éve tűröm. Szőr a zakómon, tálak a konyhában, fekhely az előszobában. Elég volt. Vagy a macska, vagy én.
Anna becsukta a táp zacskóját. Lassan, pontosan.
— Rendben — mondta. — Megértettem.
András azt hitte, ő nyert.
Éjszaka mégsem tudott aludni. Misu dorombolt Anna lábánál. Ez a halk hang ingerelte. Eszébe jutott, amikor Anna három éve hazahozta a kiscicát az utcáról. Ázott volt, sovány, koszos. András akkor azt mondta: csak egy éjszakára. Aztán: ne menjen a kanapéra. Aztán: ne jöjjön a hálóba.
De Misu maradt.
Mert Anna is maradni akart valami mellett, ami nem parancsol neki, csak hozzábújik.
Reggel András kiment az előszobába, és meglátta a bőröndjeit.
Az övéit.
Mellette az ingei, iratai, borotvája.
— Ez meg mi? — kérdezte.
Anna az ajtónál állt. Misu mellette ült.
— Te mondtad: vagy a macska, vagy te.
— És te a macskát választod?
Anna fáradtan elmosolyodott.
— Nem. Magamat választom. A nyugalmat. Azt, hogy ne kelljen minden este attól félnem, milyen hangulatban jössz haza.
András arca megkeményedett.
— Egy macska miatt dobsz ki?
— Nem a macska miatt. Hanem mert évek óta úgy beszélsz velem, mintha minden érzésem bosszantó apróság lenne.
— Túlzol.
— Mindig ezt mondod, amikor végre nem hallgatok.
András elment a bátyjához. Az első nap dühös volt. A második nap mindenkinek azt mondta, hogy a felesége megőrült egy macska miatt. A harmadik nap a bátyja csak ennyit mondott:
— Lehet, hogy nem a macska volt a baj. Lehet, hogy ő volt az utolsó csepp.
Egy hét múlva András visszament. Virágot vitt.
Anna lánccal nyitotta ki az ajtót.
— Szeretnék hazajönni.
— Ez most nem ilyen egyszerű.
— Sajnálom.
— Mit?
András sokáig hallgatott.
— Azt, hogy azt hittem, jogom van dönteni helyetted. Azt, hogy mindent megszoktam, amit értünk tettél, és semmit sem becsültem meg.
Misu megjelent Anna lábánál.
— Misu marad — mondta Anna.
— Tudom.
— És ha egyszer te is visszajössz, akkor nem parancsolni fogsz. Kérdezni. Hallgatni. Tisztelni.
András bólintott.
Aznap este Anna még nem engedte be. Nem büntetésből. Hanem mert először meg akarta védeni azt a békét, amit olyan nehezen talált meg.
Leült a kanapéra. Misu az ölébe ugrott.
Anna sírt, de már nem félelemből.
Néha egy nő nem a macskát választja a férje helyett.
Hanem végre nem választja tovább saját maga ellenében a csendet.
🔥 Olvassátok a folytatást a kommentekben, és ne felejtsétek el megírni, beváltotta-e a történet a várakozásaitokat.
