A férjem kijelentette, hogy nem ad több pénzt élelmiszerre, mert autót vesz az anyjának. Nem főztem többé rá — aztán kiderült, hogy a közös megtakarítást is elvitte
— A fizetésem mostantól nem megy a közös számlára, — mondta Norbert. — Anyának autó kell.
Éppen a vacsorát készítettem, a tízéves fiunk pedig a konyhaasztalnál tanult.
— És a lakáshitel? A rezsi? Az étel?
— Te is dolgozol. Mindig olyan ügyesen beosztod.
Az anyósa, Márta, saját lakásban élt, rendszeres nyugdíjat kapott, és volt egy működő kisautója. Újat azért akart, mert a barátnői már mind magasabb, modernebb autóval jártak.
— Tehát a te pénzed az anyádé, az enyém pedig a családé?
— Ne csinálj ebből ideológiai kérdést.
— Rendben. Akkor külön gazdálkodunk. Én fizetem magamat és Áront. Te a saját ételedet, valamint a közös számlák felét.
Norbert nevetett.
— Feleség létedre nem főzöl a férjednek?
— Férj létedre nem fizetsz a családod ételéért?
Másnap reggel két adag rántottát készítettem. Egyet magamnak, egyet Áronnak.
— Az enyém hol van?
— A hűtőben vannak tojások, ha vettél.
Nem vett.
Az első héten péksüteményeken élt. A másodikon rendelt. A harmadikon elkezdte megenni a mi ételeinket.
Felcímkéztem a dobozokat.
— Ez már beteges, — mondta.
— Más pénzéből enni úgy, hogy közben megtagadod a hozzájárulást, szerintem is.
Márta felhívott.
— Réka, Norbert csak segíteni akar nekem.
— Segítsen a saját pénzéből, miután befizette a családi költségeit.
— Egy anya szent.
— Egy gyerek is.
Márta megsértődött.
Néhány hét múlva hazatértem, és üresen találtam az edényt, amelyben másnapra szánt rakott krumpli volt.
Norbert a televízió előtt ült.
— Kicsit száraz lett, de legalább végre normális ételt ettem.
— Áron ebédje volt.
— Ne dramatizálj. Anya szerint csak irigy vagy, mert neki új autója lesz.
Ekkor megkérdeztem:
— Hol van a pénz a közös megtakarítási számláról?
Norbert szeme megváltozott.
A számlán több mint hatmillió forintnak kellett volna lennie. Évek óta oda tettem a prémiumaimat és a különmunkák bevételét.
Most nulla volt.
— Előleget fizettem.
— Az autóra?
— Jó árat kaptunk.
Az autó Márta nevén lett volna. A fennmaradó összeget Norbert hitelből akarta fizetni.
A lakáshitelt, rezsit, gyereket és élelmet közben rám hagyta volna.
Másnap bankszámlát váltottam, minden dokumentumot letöltöttem, és ügyvédhez fordultam.
Norbert nem mentesülhetett a közös hitelből és a gyerek költségeiből csak azért, mert ajándékot tervezett az anyjának.
Pontosan kiszámoltam a rá eső részt.
— Nem fogok neked lakbért fizetni, — tiltakozott.
— Nem nekem fizetsz. A banknak, a szolgáltatóknak és a saját fiadnak.
Márta személyesen érkezett.
— Tönkre akarod tenni Norbertet?
— Az autó az ön nevén lenne, de a megtakarítás fele az enyém.
— A családban marad.
— Akkor írjuk a tulajdonjog felét az én nevemre.
Márta felháborodott.
— Az az én autóm lesz!
— Pontosan.
Kiderült, hogy Márta jelentős megtakarítással rendelkezett. Nem akarta felhasználni, mert „jobb, ha a gyerek segít“.
Az ügyvéd hivatalosan felszólította Norbertet a közös vagyon helyreállítására. Az autó még nem érkezett meg, ezért a vásárlást vissza lehetett mondani kötbérrel.
A kötbért Norbert fizette.
Márta végül saját pénzből vett egy használt autót.
Norbert úgy gondolta, ezzel lezárult az ügy.
— Akkor ma már főzöl nekem?
— Ma te főzöl.
Heti beosztást készítettünk. Eleinte mindent kérdezett.
— Hol van a só? Mennyi rizs kell? Honnan tudom, hogy megsült?
— Ugyanonnan, ahonnan én megtanultam.
Egy hónap után már nem mondta, hogy a főzés „csak húsz perc“.
A kapcsolatunk nem lett azonnal jó. A pénzt vissza lehetett tenni. A bizalmat nem.
Norbertnek meg kellett értenie, hogy nem a segítségnyújtással volt bajom. Én is segítettem volna Mártának, ha valódi szüksége van rá, és közösen döntünk.
A baj az volt, hogy férjem a saját nagylelkűségét az én munkámból és a fiunk biztonságából akarta finanszírozni.
Ma külön saját számlánk van, a közös kiadásokat pedig rögzített arányban fizetjük.
Norbert háromszor főz hetente.
Márta még mindig úgy gondolja, túl szigorú voltam.
Én pedig úgy gondolom, végre elég szigorú lettem ahhoz, hogy ne hívják családi szeretetnek azt, amikor valaki más pénzéből oszt ajándékokat.